2013-ban még Jolly volt, de januártól (vagy inkább minden januárban) azért megint csak Jimmy a Király! Jól példázza mindezt, hogy Zámbó Imre születésének és halálának (egyik sem kerek) évfordulójára emlékeztek ezen a szombaton is, ezúttal épp a Marcali Kulturális Korzóban. Hogy lesz a programnak közönsége, ahhoz kétség nem fért, hiszen már az adventi vásár idején találkoztam olyannal, aki arról érdeklődött, “mikor jön Marcaliba a Jimmy”.
A nyugdíjas klub meg – ha sátrat nem is vert előző éjszaka a Korzó előtt – jelezte, hogy egy órával előbb érkezik, nehogy a végén ne legyen helye és igen… igen… az “egy gombostűt nem lehetett leejteni” kifejezés találó volt már a nyitás pillanatában is. Őrület! Mind eljöttek!
Máthé Zsolt – a tavalyi Máté Péter estjéhez hasonlóan – idén is a kiválasztott előadó szinte teljes repertoárját átfogó válogatással jött és győzött. Még a fellépés előtt sikerült váltani vele pár szót, amiben elmondta: célja semmiképp nem az utánzás, pusztán az emlékezés. Sem külsőségekben, sem előadásmódban nem akarja utánozni az általa választott és mélyen tisztelt énekeseket. Ez alkalommal is Jimmy dalokat hallhatunk, de Máthé Zsoltos előadásmódban.
Megtudjuk, hogy kedvenc Jimmy dala a Süllyedő hajó. Gondoljuk a Még nem veszíthetek-re gondol. Okoz kis fennakadást az utólagos felkutatása, de szeretjük meghallgatni, miről is írunk, így megkeressük. Leges legkedvesebb dala nem a Királytól van. Kedvence Bocelli előadásában a Vivo per lei.
A fények ugyan nem alszanak ki, de a közönség elcsendesül. Rövid Jimmy életrajzot követően Zsolt bemutatja “bájos segítőjét, aki nem volt olcsó”, majd felcsendül az első dal.
“Nem bírom el, hogy sírni látlak”, adja meg az alaphangot a Bukott diák első sora és máris vannak, akik a zsebkendőjükért kapnak, mert “olyan szép”. Többeknek némán mozog a szájuk. Hang nélkül éneklik a halhatatlan slágereket. Az előadás klassz, anno Jimmy hangja is klassz volt, az általa közvetített életérzést is megértem, ha átérezni nem is tudom.
Mert otthon azért nem hallgatok Jimmy-t, se barátait. De az esélyt megadom. Mindig ott a hátha. A Jimmy kenőcs sosem lesz gyógyír az én sebeimre. Különösen hogy tudom, soha nem gyógyít, csak fájdalmat csillapít, azt is inkább figyelmet elterelő, valós hatóanyagot nélkülöző placeboként. Igen, vannak szeretetreméltó (vagy magukat annak gondoló) emberek, akik sokat hibáznak, ám nem gondolom, hogy a békés együttélés feltétele velük a félrenézés, vagy a csendben közreműködés ön- és környezetpusztításukkal. Ez a bajom ezzel a stílussal, ami a saját bajom, de ettől még az egész szerethető.
Elvonatkoztatva hát attól, hogy nem én vagyok a célközönség, az est érdekes. Zsolt is jól énekel. A közönség magába révedve emlékezik. Ki erre, ki arra. Reméljük, a hagyomány nem szakad meg és jövőre is megidézi nekünk egy nagy előadó szellemét. Akad talán még pár nagy név a palettán…
Írta: Kutschera
8700 
Hozzászólás