8700

Ha ismerőseim először járnak a városban, szinte minden alkalommal előkerül a kérdés, milyen Marcaliban élni. Mi van a városban? Mi nincs? Mi kellene? Jobb-e, élhetőbb kisváros-e, mint a szomszédos kisvárosok, városok? El lehet-e itt lenni? Vannak-e programok, akad-e szórakozási lehetőség?

Hogy a városban nincs “semmi”, az könnyen cáfolható. Még azok számára is, akik szerint a “valami” a jó társaságban elkövetett ivászatban, vagy az ivászattal egybekötött tánc, tánc, táncban merül ki, mint olyan. Ha szándék van, programlehetőségek is akadnak. Mert ha egyetemes közösséggel nem is bír a város, közösségei vannak. Kisebbek, nagyobbak. Ha bárkinek igénye támad valamilyen tevékenységre – legyen az bármilyen természetű -, ha nagyon akarja, megtalálja a hasonló érdeklődésűeket. Ezért az ismerőseimnek -akik először járnak a városban – általában azt mondom: ha valaki keresi a lehetőségeket, rá is talál azokra.

Ami nagyon hiányzik a városból, az a szórakozási igényeit megnevezni tudó és ezen igények valóra váltásáért tenni is akaró fiatalság. Tény, hogy kevesen vannak, és akik vannak, ők képtelenek kitermelni egy nagyvárosi (mondjuk egyetemi városi) rendezvény költségeit (ezért nincsenek is ifjúsági fesztiválok, disco-k, filmvetítések premierfilmekkel). Nekik talán a legnehezebb a városban maradni, érvényesülni… mert nincs előttük (profiljukba vágó, és városuk profiljába is vágó) perspektíva. Ez nincs.

És ami még nincs, ám most lehetne: Marcalinak nincs saját színháza! Se kultúrája, se komoly történelme a helyi színjátszásnak. Léteztek próbálkozások a múltban, léteznek most is (és ha ez nem jön össze, még mindig lehetnek újabbak a jövőben), de talán még soha nem került ilyen közel a város ahhoz, hogy saját társulattal kiegészülő színházzal bírjon, mint most, úgyhogy: helyzet van!

Szerencsére nem kell az alapokról indulni. Marcalinak van egy színházterme. Kicsi, savanyú, a belmagassággal lehetnek még problémák és a nézőtér is hagy kívánnivalót maga után, de ahhoz elég, hogy el lehessen kezdeni. Alkalmas a színjátszásra.

Bizonyíték erre, hogy vendégelőadások mindig voltak a városban. Jobbak, rosszabbak. Volt, hogy az előadás első percében elment az áram. Volt, hogy egy-egy lámpasor sztrájkolt egész előadás alatt a sarokban. De voltak előadások. A közönség pedig eljárt rájuk. Nem annyira mostoha a színház helyzete városunkban, mint elsőre látszik. A nagyérdemű szereti azt. S hogy akkor miért nem alakult eddig mégsem helyi színtársulat?

Mert a helyi színház más. A helyi színház itt van, a város lakóival együtt él, velük lélegzik. Összetétele is (részben) helyiekből áll össze. Más, mert tagjai mindig itt vannak. Helyben kell megtanulják az alapokat, mestereiknek az idegenben elsajátított tudást itt, helyben kell tovább adniuk. Nagy lehetőség és nagy felelősség is ez. Nem az instant produkciógépezet tagjai, akik jönnek, kipakolnak, előadnak, begyűjtik a tapsot és a gázsit, majd továbbállnak. Ők maradnak. Helyre van szükségük. Próbateremre. Saját technikára. Jelmezekre, díszletre. Színészekre, akik vágynak az elismerésre, megbecsülésre. Biztatásra van szükségük. A színházuk mellett a fejlődésükhöz is teret kell adni. Helyi színházat “tartani” nagy felelősség.

Színházterme van a városnak. Valamennyire azért színháza is. Hogy hivatalos, vagy sem, ma még mindegy, de tény, az Imre Sándor Szeretetszínház elég ideje van jelen a városban, a város rendezvényein, gondolkodik marcali színjátszókban is. Adva tehát a lehetőség, hogy történjen pár lépés a helyivé váláshoz.

A szeretetszínház integrált színház. Együtt játszanak épek sérültekkel, profi színészek amatőr diákszínjátszókkal. Céljuk az együtt játszás öröme, a toleranciaküszöbünk kitolás, egymás elfogadásának megkönnyítése. Nem sajnálatot akarnak ébreszteni sérült társaikkal szemben, a könnycsatornáinkra hatni, hanem elérni, hogy megpróbáljunk elszakadni beidegződéseinktől és merjük “kipróbálni” elsőre idegennek tűnő dolgokat.
A varázslat működik. Nem egyszer bizonyították már ezt, gondolunk akár a Valahol Európában sikerére, vagy a Baptista Szeretetszolgálat égisze alatt futó cipősdoboz gálákra, az Isten pénze előadásokra.

A Kulturális Központon keresztül több szálon is bekapcsolódtak már a város vérkeringésébe. Ősszel gyerekbérletes előadással indítanak évadot, egyszer talán helyet kapnak a felnőtt bérlet alkalmainak egyikén is.

De a hazai színház más, ugye. A helyi színházért tenni kell. Ha a vendég színház előadását nem látogatják, sincs nagy gond: ők elteszik a tiszteletdíjukat és továbbállnak. Esetleg többet nem lépnek fel nálunk és mást kell hívni a helyükre. De a hazai színháznál más a helyzet. A hazai színházat táplálnunk kell a figyelmünkkel, a szeretetünkkel. Kíváncsinak kell lennünk rá, hogy el ne vesszen a lelkesedése. Taps helyett időnként bak tartására is kell használnunk a tenyerünket. Hogy színészei magasabbra kapaszkodhassanak és messzebbre hallatsszon a hangjuk.

És erre lesz is lehetőségünk, már a héten – ezért épp most ez az írás. Az Imre Sándor Szeretetszínház hétvégén jótékonysági előadást tart. A Baptista Szeretetszolgálat technikai segítségével és támogatásával a színházterem felújítására rendeznek gyűjtést, melyre szeretettel várnak minden színházszerető látogatót. Nagy jelentőségű esemény lehet ez, egy leendő marcali színház történetének első fejezete.

A próbák egész héten zajlanak. Hatalmas díszletekkel, jelmezekkel, élő zenével, énekkel. Marcaliak fúrnak, faragnak, csiszolnak, festenek, a színészek éjszakába nyúlóan próbálnak, hogy a premieren minden a lehető legjobban sikerüljön. A profibb körülményekért, a nézők nagyobb kényelméért.

Tehát, hétvégén Fekete Péter – három felvonásban -, a Művelődési Ház (még felújításra váró) színháztermében! Az előadás megtekintése ingyenes, ám a felajánlásokat szívesen fogadják. Ez is volna a lényeg.

Találkozzunk július 11-én, este 8 órakor és részvételünkkel támogassuk a társulat hazai megmaradását!

Írta: Kutschera

plakát_Fekete Péter_630

Reklámok