betlehem_02

Móricznak erősen viszketett a torka. Meg az álla. Viszketett a talpa is. Az egész ember. Menni kellett. Összeverbuválta hát a sunyi triumvirátust és megindultak a napnyugtába. Vagyis: nem el, mint a magányos cowboy, inkább benek, hogy az est folyamán szeretteik vakargathassák testüket és lelküket, miközben újra és újra biztosítják őket, a virtuális téren túl is van élet – betlehemnek alkalmából.
Örömfinek, a nemzetközi színésznek lámpást adott kezébe az Úr (apró csengettyűvel), a történész fenyőággal, szaloncukorral és fagyönggyel varázsolta karácsonyivá a 8700-as lobogót, a kisvárosi nagy fotós pedig egy adománygyűjtő üveggel felvértezve indult neki a betlehemezésnek.

Jó volt. Hogy mennyire, arról öt rövid kis írásban emlékezünk meg. Öt helyszín, öt kvártély, öt szeretetteljes történet.

betlehem_01
Attila gyöngysorral

A sunyik a bizei városrészben kezdtek. Leszállva Kata asszony hintajáról, a lenyugvó nap fényében, a fenyőrengetegnek árnyas tövében rendezték soraikat és igyekeztek leküzdeni a nyitánnyal együtt érkező lámpalázat. A kerítésre illesztett “Harapós kutya” tábla mellett volt ugyan elektromos csengő, de inkább csilingeltek. Örömfi világított. Móricz vidáman integetett a házból kilépő Verának.

Vendéglátójuk szeretettel fogadta őket. Attila, az eb ugyancsak.
– Korán érkeztetek… – mondta Vera.
– Jobb előbb, mint soha… – válaszolta volna Móricz, ha e cikk írója adna kalandortársa szájába olyan szavakat is, melyek el soha nem hangoztak, de Kutschera ilyet nem tenne soha (ellentétben a szóvirágász történésszel), így írom is az igazat: Móricz nem szólt semmit, csak mosolygott a bajsza alatt. Hatot mondott.

betlehem_03

A sajtos sütemény szerencsére épp kisült. Hozzá Unicumot fogyasztottak, melynek hatására Kutschera azonosítatlan repülő tárgyakat kezdett hallucinálni.

betlehem_04

Felébredt a ház legifjabb lakója is, Erik. Bemutatta, hogy áll féllábon. Vera nyakáról pedig lekerült a gyöngysor (amiben Vera annyira szép) és átvándorolt Attila nyakára, aki meg gyöngysorban annyira vicces. A sunyik áldást mondtak, vicceskedtek és meglóbálták üres “adománygyűjtő” üvegüket, melyet a meglátogatott házak boraival kívántak megtölteni.

betlehem_06

Szempillantásnyi időnek tűnt az óra. Örömfi figyelmeztette a sunyikat, hogy a fogatos az utcán vár rájuk. Móricznak is eszébe jutott, hogy hatra csókot ígért a babájának. Kutschera nem ígért senkinek, semmit. Markolt még a sajtosból és összeszedegette a lehulló sajtdarabkákat is – azok voltak a kedvencei. Köszöntöttek. Elköszöntek. Végre Bizén is jártak.

Fridzsider-szocializmus

betlehem_07

Tisztázatlan okokból kifolyólag, Móricz úgy gondolta, vicces lesz mindenkinek azt mondani, este hatra érkeznek a betlehemezők.
Leszállt már az este. A csengő szavára dühös kutyák válaszoltak minden kerítés mögül. Az objektív kezdett egyre szubjektívebb képeket leképezni a valóságról, pedig még alig múlt öt óra. A betlehemezők megálltak a siló tövében (Puskás utca, libás köz) és csengettek.

– Korán jöttek… – fogadta őket a ház asszonya.
– Nem baj… – kurjantotta Kutschera.
– De még nincs kész a vacsora – felelte a ház asszonya.
– Az már baj… – válaszolta Kutschera.

betlehem_08

Csülök volt a menű, savanyú káposztaágyon. Friss tejföllel, héjában sült burgonyával. Vártak. Beszélgettek.
Mintha családi vacsorára érkeztek volna: szeretettel viccelődtek, kóstolták végig a ház valamennyi pálinkáját (nem volt kevés), foglalták össze a ’14-es évet. A házigazda kínálta a borát is. Pincehideg volt, de nem a pincében hűlt megfelelő hőmérsékletűre. Pincéje nem volt a gazdának.

betlehem_11

– A fridzsider-szocializmus generációja vagytok. Hűtőszekrényt minden háztartásba! – mondhatta volna Móricz, ha eszébe jut ezen elmés gondolatfutam, ám csak a fridzsider-szocializmusig jutott, majd közölte, innen kezdve ő már csak bort iszik.
Tévedett.
Kutschera és Örömfi a csodálatos vacsorát követően mindössze annyit közöltek, ők már csak rövidet fogyasztanak. Ők nem tévedtek. Inkább csak füllentettek egy jó nagyot.

betlehem_09

betlehem_10

Kutschera éppen egy pohár diópálinkát makrózgatott a koszorú fényével a háttérben, míg a nemzetközi színész kezdő szárnypróbálgatásainak egyik gyöngyszemét idézte fel hallgatósága nagy örömére, mikor is Móricznak megcsörrent a telefonja. Várta haza csókra a babája. Csaba úr töltött az “adomány-kulacsba” és még megmutatta sunyiknak, milyen az a rosé, majd szedelőzködni kezdtek.

Bea asszony némileg csalódott volt, mivel a betlehemes misztériumjáték nem a hagyományoknak megfelelően zajlott (se betlehem, se óriásbábok, se Kisjézus) – ezt a kisvárosi nagy fotós anyósával távbeszélőn közölte is -, de a szíve mélyén persze tudta: az örök gyerek történész így szervezi a dolgokat, így előttük nem említette a felmerülő hiányosságokat, csak annyit mondott, húsvétra is várja őket…

Hidegtál

A libás közből a széles csapásra utazott a betlehem. Igaz, nem vacsorára, csak csókra. A rigmust ott is elszavalták, élelmet pedig Örömfi és Kutschera elkezdtek saját maguknak vadászni, míg a történész és babája a kisszobában “szerették” egymást.
– Megennénk azért valamit – mondotta volna Kutschera, kis idő múltán illetlenül rányitva a párra, ha Kutschera tényleg ennyire illetlen lett volna és nem ismerte volna a protokollt, meg az etikettet. De nem így volt. Azt sem mondta, hogy éhes. De azért gondolta.

betlehem_12

A Móricz féle szokásos hidegtál természetesen hamar előállt: trappista sajt camambert-el és mozzarellával. Tálalta is rögtön, jó szívvel. A szalonnát viszont már centivel mérte:

– Egyikőtökkel sem szeretnék kivételezni, ezért kimérném az adagot – mondhatta volna Móricz, ha ennyit beszélt volna, de mindenki tudta, egyenlő bánásmódról ott szó nem volt. Kutschera talált magának kolbászt és hagymát is, így végül csak lett vacsora.

– Mikor jössz – kérdezte még búcsúzóul a történészt babája.
– Szerintem hatra ideér – vicceskedett Kutschera, majd elindultak a negyedik állomásra.

Nótáskedvű volt az apám…

A kaposvári utcába érkezett a triumvirátus. Kutschera hamar kiszúrta, hogy nincsen hús. Volt viszont könyvespolc, temérdek könyvvel. Móricz nagy rajongója a nyomtatott lapoknak, rögvest el is kezdte vizsgálgatni a kínálatot. Hamarosan daloskönyvvel tért vissza, melyből a kelleténél talán kicsit hosszabban idézett.

betlehem_13

Ittak hát, hogy jobban bírják a magas művészetet, Kutschera pedig – megszegve önmagának tett ígéretét – megkóstolt egy süteményt:

Kicsi, száraz, semmi kis sütemény volt, apró lekvárfoltocskával a tetején. Finom se volt, megrágta, lenyelte.
– Nem kellett volna… – mondhatta volna, de nem mondta, mert Kutschera kissé ittasan is tud vigyázni a szájára és a véletlennek tűnő elszólásai is mindig előre kiszámított, megfelelő tervezést követően időzített célzott üzenetek – így csak hallgatott.

Örömfinek betegség okán távoznia kellett, de még hallotta, ahogy Móricz – tovább kutakodva a fogadó házban – egy régi, tárcsás telefonkészülékre lelt és örömében nagyot kiáltott:

– Ez még működik? – kérdezte.

betlehem_14
– Működik – biztosította a vendéglátó.
Móricz – hogy megbizonyosodjon erről – tárcsázta róla Kutscherát. A fotós mobilja kicsörgött. Abban a pillanatban egy másik készülék is a házban.
– Csodálatos – lelkendezett a történész. – Egyszerre két helyen cseng ki a vonal!

Örömfi elbúcsúzott, hogy teljesítse az időközben keletkezett családi kötelezettségét, a két sunyi pedig elindult a városközpont felé.

Csók és cseresznyebor

Sercent a gyufa lángja, ragyogás töltötte be a viharlámpa öblét. Kutschera magasabbra emelte a fényt és megkereste a csengő gombját. Csengetett. Móricz csilingelt. A lépcsőház lakói örültek – talán. Erika “five” feliratú pólóban nyitott ajtót. Ötödik helyszín, No. 5 – Kutschera egyből értette a témát.
A küszöbön elmondták a házi áldást, kértek a ház borából gyűjtőbutykosukba, a házigazda(asszony) szakított a szaloncukorból, majd mindannyian letelepedtek a konyhában.

A sunyik már nem szerették a pálinkát, de a meggyeset azért megkóstolták. Párszor. Aztán úgy döntöttek, az est hátralévő részében csak boroznak. Az ivászat azonban nem mindig döntés kérdése. Asztalra került a hurka és a kolbász. Nem utasíthatták vissza. Ahogy a hazaérkező házigazdával való újabb pálinkázást és a kamrából előkerülő cseresznyebort sem.

betlehem_15

Elcsattant az első betlehemi csók is! Kép nem készült, de elképzelni mindenki szabadon elképzelheti.
Folyt a csevej, a bor, a pálinka. Otthon voltak. Mint valamennyi helyszínen.
– Elfáradtam – mondhatta volna Móricz, mert így volt, de nem mondta, mert úriember ilyet nem mond. Inkább azt mondta – Egy billiárd még belefér hazafelé, nem igaz?

Ebben megegyeztek. Elköszöntek és hazafelé vették az irányt. A kocsma ablakán még belestek a fényfűzérek között és megállapították, az asztal bizony foglalt és javában zajlik a játék. Nem akartak zavarni. Kutschera magához vette hát az zászlót, az összegyűjtött bort és a viharlámpást, Móricz pedig áldotta az eszét, hogy nem evett sehol a hagymából és csókra tarthatja a száját – ha érkeztekor ébren lesz még a babája.

Írta és fényképezte: Kutschera

Reklámok