8700_gift

Szándékosan nem írok arról, hogy kinek a szervezésében, mikor és hol történt, hanem a teljesség igénye nélkül szeretnék beszámolni az ott és akkor tapasztaltakról. Talán azoknak ismerősek lesznek a sorok, akikkel találkoztam azon a bizonyos két napos jótékonysági gyűjtésen.

Két nap, közel fél tonna tartós élelmiszer, tele kosarak, üres pénztárcák, öntelt emberek, kedves szavak, bírálat, politika, kérés, megtagadás, adakozás és jótékonyság. Összességében vegyes érzelmek jellemezték az akciót.

Nem győzöm eléggé kiemelni, hogy nem könnyű ebben a szituációban egyik félnek sem. Sem annak, aki kér, sem annak, akitől kérnek. De gondoljunk csak bele, ha ennyire egyszerű volna adni, akkor nem is létezne az adakozás fogalma, hisz csak addig képez különleges dolgot, míg nem műveljük napi szinten.

Már másfél hónappal az időpont előtt egyeztettem a főnökömmel, szabadra kértem a hétvégém, mert szerettem volna részt venni. Már akkor azon kattogott az agyam, hogy megint milyen nehéz lesz. Mérlegre állítottam ezt és a másik oldalt is, a „MEGÉRIT!”. Megérte, hisz rengeteg tartós élelmiszert adtak az emberek, amiket el fogunk juttatni a szegény embereknek. Igyekeztem nem magamra venni a vádaskodásokat, de nagyon nehéz volt. Végül megértettem, hogy valóban nem tudják, hogy hova jut az adomány, honnét is tudhatnák? Csak remélhetik, hogy jó helyre és bízhatnak benne, de a mai világunk nem a bizalomról híres. Meg kellett ezért küzdeni, sok embernek kellett válaszolni a kérdéseire. Nem bántam, hisz érdeklődők voltak. Amit bántam, hogy sokan a kormánnyal és a politikával példároztak és hozták összefüggésbe a jótékonyság fogalmát.  Nem akarok meggyőzni senkit az ellenkezőjéről, mindenki gondolkodjon el rajta maga, de mi lenne, ha a lényeg egyszer nem a politikán lenne?

Egy érdekes dologra lettünk figyelmesek a társaimmal, ha adakozásról van szó, mindenki ad, nemtől, kortól, nemi hovatartozástól, vallástól, rassztól függetlenül. Nem számít a szakadt cipő, sem a márkás ing, a szimat szatyor és a kígyóbőr táska sem. Ha az ember ad, fontosnak érzi magát és joggal érzi ezt. Valójában a baj az, hogy ha mindenki adna, akkor elég lenne nagyon keveset nélkülözni mások javára, viszont így, hogy kevesen élnek a lehetőséggel, ők meg azt hiszik, hogy nekik kell sokat adni. Jó lenne, ha ez meg tudna fordulni.

Így Karácsony táján megnő a jótékonyságra való lehetőségek száma, az emberek azt sem tudják hova kapják a fejük, mert mindenhol kérnek tőlük. Minden bevásárló központban, multiban, utcasarkon, rendezvényen csak kérnek. A szíven átvezető út miatt talán. Mert ilyenkor tele az emberek lelke szeretettel, legalább is a naptár ezt diktálja, ha Karácsony, akkor szeretet. Okosan használják ki ezt a jótékonysági rendezvényeket szervezők, hisz valószínűleg Júliusban kevesebben éreznék szükségét, hogy kerüljön valami az asztalra, mint a szeretet ünnepe előtti hetekben. Senki nem akarja, hogy ne legyen Szenteste vacsora, hogy ne legyen a fán szaloncukor. A bevásárló központ ajtaján bejövet már megszállja az embereket valami átszellemültség a közelgő ünneppel kapcsolatban. A zene, a díszítés, a tárgyak elhelyezkedése, az adománygyűjtők látványa, az illatok. Minden tudatosan van felépítve. Kérdés, hogy ez baj-e? Rá kell venni az embereket az adakozásra, nem elég, ha csak ölbe tett kézzel várjuk, hogy oda jöjjenek, pedig mindenki tudja, miért ülünk ott. A személyes megszólítás, pár kedves szó jelzi, hogy tőle kérünk, az ő lényétől, nem csak egy átlagos embertől, hanem igenis neki címezzük a kérést, személyesen. Pár jól irányzott mosoly meghozza az esetek többségében az eredményt, de van, aki – Fodor Ákos szavaival élve – elsajátította és jelen esetben alkalmazza is a „Korszerű önvédelmi fegyver, vállról indítható rándítás.” technikáját.

Kedves Olvasó! A célom talán nem az, hogy pontos leírást adjak a két nap eseményeiről, hanem picit elgondolkoztassalak, hisz mindenki tudja mit jelent adakozni, jótékonynak lenni. Hatékonynak mondhatom a két napot, hisz fél tonna az fél tonna! Jó sok család, ember asztalára jut majd belőle, és ha csak egy napi élelemről is van szó, megérte! Nehéz úgy fogalmazni, hogy a változékonyságot meg ne említsem. Jobb lenne csak, ha mindenki érezhetné, amit én. Változékony az egész, hisz se nem jó, se nem rossz. Valahol a kettő között helyezkedik el. Napok óta ezt érzem. Adni jó, viszont rossz, hogy szükség van erre. Más lenne a jelentése magának a szónak, ha azért adhatnánk, mert telik rá és szeretnénk adni, nem pedig azért, mert nagy a szegénység és sajnálatból, együttérzésből adunk.

Egyet érdemes észben tartani, hogy mindig van, aki nálunk szegényebb!

Békés Karácsonyi ünnepeket kívánok Mindenkinek!

 

Írta: Kippi

8700_adakozás

Reklámok