anna_8700_02

“A blog egy szuper műfaj: nem szépirodalom, de mégis lehet mélyen mesélni, ha úgy akarsz” – vallja az újságírást anyaságra és e személyes műfajra cserélő Széles-Horváth Anna. Galagonyalány című blogját olvasgatva azt hiszem, megállapítható: ki is hasznája a műfaj “szuperségét”. Mélyen mesél. Hétköznapokról, saját mikrokozmoszukról, apró csodákról, járásra még sosem használt talpacskákról, anyaságról. Mélyen, szép köntösben, sok szeretettel, mégis őszintén. Kezdetben csak magának írta e sorokat. Mert írni kell! Aztán a családjának. Mára többen követik írásait. Idegenek is. Más anyák, leendő szülők.
Anna marcali lány volt valamikor. Hétvégékre olykor-olykor még mindig marcali. Mi pedig szívesen ajánljuk gondolatait minden olvasónk figyelmébe mini-interjúnk kíséretében…

8700: Miért írsz?

Anna: Mert írás közben felszabadult, határozott vagyok. Elkerül a görcs, pedig az élet más részein eléggé át tudom magam adni a folytonos aggódásnak. Van egy kis megfelelési kényszerem, aminek jó oldala a maximalizmus, rossz oldala pedig a szorongás terhe, meg az ezer kérdés a fejemben, amelyeket állandóan vele cipelek: − jó ez így? jajj mit kellene másként? biztos mindenkinek tetszik? mindenki elégedett? Az írásban ez nincs. Ott magabiztosan tudom, hogy mit akarok. Akkor is, ha nem jó. De szorongás nélkül felvállalom, annak ellenére, hogy rossz érzés persze, ha valakinek nem tetszik. A szavak között nagy biztonságban érzem magam. Nagyobban, mint például az ismeretlen emberek között.

8700: Mit írsz a blogon kívül? Hol publikálsz?

Anna: Sok verset meg novellát írtam az asztalfiókomnak meg a laptopomnak régen. Aztán egyetemistaként megjelentek verseim egy antológiában, de éreztem, hogy a költészet nem az én utam. Az újságírás érdekelt igazán, ezért jelentkeztem gyakornoknak egy oktatási portálhoz harmadévesen. Attól fogva már biztosan tudtam, ezt akarom: a kultura.hu-nál publikáltam legutóbb újságíróként, onnan jöttem el gyesre. Nagyon szerettem, hogy kultúráról írhatok, főleg, mert elég nagy szabadságot kaptam a témaválasztásban.

8700: Miért lett blogod?

Anna: Az újságírással az írás személyesebb része eltűnt az életemből pár évre. Nem is erőltettem. Amikor visszatért, egyértelmű volt, milyen formában kezdem újra. A blog egy szuper műfaj: nem szépirodalom, de mégis lehet mélyen mesélni, ha úgy akarsz. Teljesen az ember személyiségére alakítható. Számomra nagyon otthonos terep.
Miért pont ez a téma (amellett, hogy adja magát)?
Valahogy mindig azt képzeltem, hogy ha megszületik a gyerekem, blogot fogok írni. Azt hiszem, mert éreztem, hogy az majd igazán megforgatja körülöttem a világot. Hogy valami olyan dolog lesz, amiről sok embernek szeretnék mesélni. Egy ismerősöm noszogatott, amikor terhes lettem: kezdjem el előbb, mire várok?! Hálás vagyok neki azóta is. Arra jutottam: miért várjak a megszületésig, amikor érzem, hogy már most közölni akarok? Mivel iszonyatosan lesokkolt a tény, hogy gyereket várok, − hiába képzeltem el addigra már ezerszer, hogy mennyire akarom, − megvolt a nagy kezdő löket. Megérkezett megint évek múltán az érzés, amikor muszáj írni, amikor magától jön minden, nem kell erőltetni.

8700: Vannak-e visszajelzések?

Anna: Igen, egyre több, és nagyon jól esik. Az elején tényleg magamnak írtam, meg pár embernek, aki tudott róla. Aztán ők megmutatták néhány ismerősüknek, akiknek tetszett, ezért ők is továbbadták. Végül eljött az idő, amikor már én is kiposztoltam a saját írásaimat, mint egy folytatásos napló újabb részeit. De ezt csak a szülés után – azok a hetek olyan erős élményeket hoztak, hogy muszáj volt éreznem, hogy többen tudnak róla. Hogy meghallják: te jó ég, így kezdődik minden egy gyerekkel a Földön! Hogy nem habos-babos, meg mézes-mázos az egész. Nyilván egy csomó embernek ez teljesen egyértelmű. Nekem nem volt az. Utána sok lány üzent, hogy ugyanezeket érzi, és mennyire felszabadító olvasni. De nemcsak friss anyukák írtak, hanem a távoli jövőben leendők meg már nagyon rutinosak. Meg fiúk, lányok, akiket épp megérint az aktuális bejegyzés. Ez jó. Ma már azért is írom, hogy olvassák. És sokan várják a következőt. Nekem ez nagy öröm.

8700: Vannak-e későbbi terveid az oldallal? Mire lesz jó?

Anna: Nincsenek, azon kívül, hogy írom tovább, fogalmam sincs meddig. Bár azt tervezem, hogy Marcinak összefűzöm majd könyvben, és ha felnő, odaadom neki. Mondjuk, ha megszületik az első gyereke. Sztárblogger nem leszek, ha erre gondolsz. Az ismerőseim olvassák főleg, esetleg az ő ismerőseik. Nekem bizsergető, amikor majdnem százan kedvelnek egy-egy írást. Ez többezres oldalaknak biztos mulatságos, de számomra irtózatos öröm, és elég is. Jó érzés, hogy akik olvassák, tudják is, hogy kiről szól a blog. Hogy mégis, ki a csoda az a Galagonyalány.

Anna blogját ti is olvashatjátok a következő oldalon:

Galagonyalány

Reklámok