piac2

Az a hangulat! Az az illat! Az a látvány! Mind olyan harmóniát eredményez, amelytől az egyszerű vásárló a gravitáció nélküli lebegés állapotába kerül. Mint egy nagy hangyafarmon, amelyikben az utak hálózata, a járatok változatossága egy olyan áramlást jelent, amelyben van rendező elv: rendszeresség és frissesség.

Kutschera otthonosan mozgott, hiszen alkalmi visszatérő vendég, vigyorgó arccal, mintegy „kanizsaiként” vezette körbe komáját a Vásárcsarnokban.  Megvan ez lakóhelyükön, Marcaliban is, ám ott a csarnok mégis csak egy harckocsi garázs, a szabadtéren pedig nem cseng vissza a sok beszéd és zsivaj. Na meg csak hetente egyszer van piac, nem úgy, mint Kanizsán ahol minden nap „varázsolnak a kofák”. A két kalandor végig suhant a sorok között, szemük a legjobb videós objektívhez hasonlatosan pásztázta a termékek sorát. Egyik sarokban méretes szalonnák, a másikban friss úri tökök sárgállottak és gömbölyödtek. Kutschera a kaposvári fiatalságát, Móricz a pécsi éveit emlegette, miközben áramlottak a vidék termékei között. Ugyanakkor a városi lét nélkülözhetetlenségének bizonyítékaként, az urbánus világ alkotóelemeként „ünnepelték” a Vásárcsarnokot.  Az üres gyomruk miatt a céljuk azonban a tájékozódás mellett a csarnok szíve és lelke a pecsenyés és büfés sor volt.  Kedvező áron, széles választékból rendeltek egy jó tízórait: sült kolbászt, kenyérrel, uborkával és „cseresnyepaprikával”. A kolbász jól elkészített, rutinos tudást tükrözött, a paprika és uborka igazi „kiskanizsai sáska” termék volt.

– Ejh, egyik nap jó kávé és billiárd Kutason, most meg csodás tízórai itt Zalában – sóhajtoztak örömmel, miközben a város, sőt a megye keringett körülöttük. A kólát már egy másik büfé pultjánál dülleszkedve itták meg, majd haza indultak Somogyba.  Veni, vidi, vici! – mondhatnák egyszerűen is.

(animgif próba)

gif

 

Írta és fényképezte: Móricz