8700_kutas_03

Kilépvén a nihil simogató melegéből, őszi kabátot öltött a két kalandor és elhagyta a várost. Folytatva a szép hagyományt, miszerint kirajzásuknak helytörténeti haszna is kell legyen, ezúttal is a történész kutatási területéhez kapcsolódó információmorzsák számát szerették volna bővíteni, így választottak úticélt: ifjabb Sztelek bácsi Kutasra is épített annak idején egy kastélyt; ezt szerették volna megörökíteni a „járási” múzeum archívuma számára.

Míg Móricz lázas igyekezettel próbálta tudományos érvekkel is alátámasztani a kirándulás halaszthatatlan szükségességét, Kutschera ilyesmivel nem próbálkozott. Épp szabadságát töltötte, eleresztette a konvencionális valóságot és hagyta, hogy magával sodorja a végtelenség ereje: idegen helyeket látogatni, idegenekkel szóba elegyedni, rendszert találni múlt és jelen eseményei közt, nosztalgiával idézni fel a személyes múlt apró részleteit és illeszteni azokat mostani életük palettájára – mind-min remek csütörtöki elmegyakorlatnak tűntek, így maga is rábólintott a kalandra.

8700_kutas_10

Az ifjabb Sztelek Ferenc keze nyomán 1910-ben épült Tallián Gyula kastélya mellett akadt még egy marcali vonatkozása a kiruccanásnak: Hikman Béla műlakatos, a marcali Petőfi utca „csecses sárkányának atyja” a feljegyzések szerint 1887. március 26-án Hikman Károly szabási kocsmáros és Farkas Katalin gyermekeként a kutasi templomban lett megkeresztelve, így mindjárt a duplafontos, kiemelt kategóriába emelkedett küldetésük. Kastély és templom. A világi és az egyházi vonal finom násza két marcali mesterember keze nyomán! Megéneklésre méltó gondolat!

Első állomásként a két kalandor természetesen a helyi kocsmát célozta meg. Árnyas fák ölelésében, kora őszi napsütés és élénkítő hatású fuvallatok kíséretében csalogatta a Park Eszpresszó ajtaja az utazókat.
– Százharminc a kávé – hagyta el egy elégedett sóhaj ajkukat. – Nekünk való hely – csettintettek egyszerre nyelvükkel és már bent is voltak az egységben.
Olcsó árak, kedves kiszolgálás, 20. századvégi dizájn marasztalta a tervezettnél tovább az utazókat: tiszta terítő, porcelán csésze, minden asztalon váza (a vázákban egy-egy szál rózsa), az árnyékban lustán nyújtózkodó billiárdasztal igyekezett mind jobban gondoskodni kényelmükről.
– Fogyasszuk el a jó kávét, majd lökjünk egyet – bíztatta Móricz Kutscherát. – Az épület megvár, nem megy az sehova.

8700_kutas_09

Játszottak. Két partit. Móricz volt a jobb, ám mindkét meccs végén Kutscherának kedveskedett a fekete golyó és tette el magát Móricz lövése nyomán a nem megfelelő sarokba.
Játszottak, majd elkortyolgatták a már kihűlt kávé maradékát.
– Nincs is nagyszerűbb dolog, mint idegenben biliárdozni – dorombolta Móricz és kényelmesen elnyúlt az asztalon. Végtelennek érezték maguk körül a teret és végtelennek a rendelkezésükre álló időt is, így maradtak még egy kicsit.

A presszót maguk mögött hagyva rövid sétát tettek a településen, igyekezvén magukba szívni a falu hangulatát. És mi is lenne erre jobb módszer, mint a hirdetőtáblák végigjárása. Szüreti mulatság, madárijesztők szépségversenye, kézzel rajzolt fagylatreklám! Adat ott minden, amire csak egy kíváncsi kutató vágyhat! Egy polgár 100 liter barackpálinkáját tulajdonították el ismeretlenek két Stihl társaságában, amiért százezret is fizetett volna a becsületes “megtalálónak”, ha valamiképp visszaszolgáltatja azt, tudták meg egy névvel, telefonszámmal ellátott hirdetésből.

8700_kutas_07

8700_kutas_08

A katolikus templom első ránézésre is túl újnak tűnt ahhoz, hogy elhiggyék, a kis Hikman Béla göndör, sötét fürtjeire ezen a helyen csorgatták volna egykor a szenteltvizet. Szerencsére a rengeteg információs tábla hamar helyre tette a történetet: az épületet a második világháborúban a visszavonuló német seregek felrobbantották. A hely megvolt, de az eredeti templom már sehol.
Az épületet zárva találták, ám az üvegportálokon bekukucskálva amúgy sem láttak semmi érdekeset, amiért érdemes lett volna bekéretőzniük. A templomot csak 1947 és 1950 között építették újra, így a szenteltvíztartó szinte biztosra vehetően cserélve lett, az egykor teljes pompájukban ragyogó freskók is odavesztek, így képet sem szerettek volna.
Míg Móricz a pannon csigák által megszállt Szent Flórián szobrát tanulmányozta, Kutschera képeslapgyártásba kezdett, ki is jelölve a következő célt.

8700_kutas_06

8700_kutas_05

Már megérkezésük pillanatában feltűnt nekik a református templom tornyának körüljárható kilátója. Mivel idejük még kitartott a magasságot pedig mindketten szeretik, felé is vették az irányt. Mindenképp meg szerették volna mászni a lépcsőit, hogy gyönyörködhessenek kicsit a panorámában (meg persze, hogy madártávlatból is megörökítsék az ifj. Sztelek féle házat). Pár betontörő munkástól megtudták, hogy a torony kulcsát a lelkész őrzi, aki épp az egykori református parókia épületéből kialakított IKSZT-ben tartózkodik, így a két utazó is betért oda.
A helyiek kedvesen fogadták őket. A templom hajóját meg is tekinthették, ám a vágyott magassághoz hozzásegítő kulcsokkal a lelkész úr sem tudott szolgálni. A református templom sem jeleskedett régi emlékekben. Ahogy a katolikus templomot, a háborúban ezt is felrobbantották. A miértre is választ kaptak hőseink: a templomtornyok tetejéről jól megfigyelhető volt a csapatok mozgása, vastag falaik pedig hadi állásokként is kiválóan teljesítettek.

8700_kutas_01

A történelmi gyorstalpalót követően megtekintették az IKSZT múzeumát, ahol egy korabeli felvételre is bukkantak a Tallián kastélyról. Képeslapok őrizték tovább egykori szépségét, melyek a Magyar Királyi Posta által vitték hírét a település ékének.
A fennmaradt lapon egy asszony üzent 1915-ben Budapestre a 11. tüzérezredben szolgálatot teljesítő urának:

Szeretett kedves párom kívánom az Istentől, hogy ezen egypár sor írásom a legjobb egésségbe találja mi is egésségesek vagyunk idehaza kedves párom ezen levéllel egyszerre tettem egy kis csomagot fel a postán ha ezt a levelet megkapta azt is keresse és azokat a kis ferslagokat tegye egyiket a másikba és küldje haza majd én kivánom mert nem tudok mibe küldeni ha valamit akarok újság nincs semmi, a Nagy Örzsinek lánya született és itt nagyon jó idő van, bezárom levelem maradok szeretö felesége Kati

Kutschera elmélázott kicsit a levél szövegezésén, a közölt információ mennyiségén és minőségén is, mi egy ilyen apró levelezőlapon elfért. Nosztalgiával gondolt vissza az sms és email előtti világra, mikor napokat várt maga is pár jó sorra. Szeretjük, jól vagyunk – mi is lehetett ezen túl hírértékű a távolbaszakadt kutasinak?
Egy másik nyomata a lapnak ugyancsak fellelhető még, mint azt Kutscera a későbbiekben kinyomozta: a Zempléni Múzeum is őriz belőle egy példányt, melyen egy utazó üzen 1922-ben egy Wimmer Jolánka nevezetű “nagyságos Urleánynak”:

Kedves Jolánka! Vándorutam második státiójáról küldöm e lapot. Tegnap Kaposváron voltam. Jól múlik az idő. Kezeit csókolja: Feri
Minden oké. Minden oké. A fotós megállapította, hogy a legfontosabb, amit tudatnunk érdemes, hogy értünk nem kell aggódni.

Móricz mindeközben egy lucernamuzsikát tanulmányozott. Kutschera egy boroskupát, egy özvegyi fátylat és egy kutasi bábot vett jobban szemügyre.

8700_kutas_04

8700_kutas_12

8700_kutas_02

Elköszönvén újra visszasétáltak a kastélyhoz, mely 1957 óta iskolaként működik. Lévén az épület a katolikus templom falszomszédságában áll, arra a megállapításra jutottak, jelentős károkat szenvedhetett az is a háború idején, intézményként való üzemeltetése pedig amúgy is elég átalakítást kívánt meg, így belül nem is néztek körül.
Kutschera elkészítette még a képeslap mai reprodukcióját, majd hazaindultak, emlékezetükben a történelmi tények újabb pár morzsájával és a napközbeni billiárdparti semmihez nem fogható élményével.