A Vésseyek nyomában 1. 
8700_vése_05

Elindultak. A két kalandor teletöltötte a kocsi tankját, csúsztatott kávéra pár forintot a zsebbe, majd robogtak dél-nyugatra, a naplementébe. Amióta a marcali járás protestáns nemesi családjai Móricz vizsgáló szemei elé kerültek, azóta szerette volna az adathalmazokat a helyszínen is kiegészíteni. A Sztelek-Csomós építőmesteri család házainak nyomában már anno felkeresték Vése régi faluját. Most új sorozatban próbálják összekötni az épületeket, helyszíneket személyekkel, történetekkel, no meg sok jó kávéval és üdítővel, néhol hosszúlépéssel.

8700_vése_03

A Véssey család múltja régen fényes volt, szerették volna a kalandorok a jelent dokumentálni. A kedves Vése hívogató főterén elkanyarodtak, hogy megkeressék az iskolát, a volt Véssey kastély épületét. A hatalmas platán fák alatt kézilabdapálya terült el az iskola épülete előtt.

– Nézd Kutschera, Véssey Mihály Általános Iskola! Nagyszerű, biztos megérdemelte a druszám – mondta Móricz és egy éles kanyarral befordult a parkolóba.
– Általános iskolát minden arra érdemesnek! No meg focizó ezreket! – vicceskedett Kutschera, miközben meglátott két focista ifjút a pályán.

8700_vése_01

Móricz lendületes léptekkel haladt az épület régi eleje felé, ahol már mutatta is:
– Itt volt a főbejárat lépcsővel és timpanonnal, meg az előkert. Innen a tiszafa mellöl lesz csodás a kép – ugrált Móricz a méretes gazban. – Ott meg egy homokkő emlékmű, nézd, megmaradt a múltból.
„ Itt élt 1868-1908 – gonddal dajkálva az ősi rögöt vései Véssey Mihály, az önzetlenség és testvéri szeretet eszményképe” – olvasták hangosan a szövegét.

8700_vése_02

Az adatok szerint Véssey Mihály marcali szolgabírája, a somogy megyei politikai elit meghatározó alakja volt testvérével, Sándorral együtt. Úgy tartotta a mondás, ha veszekedtek a megyei gyűlésben a képviselők a Vésseyek meg megjelentek: „Megjöttek a Vésseyek, nem lesz ütközet!”. Sándor a főrendi ház tagja is volt, mint a dunántúli evangélikus közösség képviselője.
De még be sem fejezte Móricz a mondókáját, már indult is a pálya felé, hogy beálljon a kapuba – védeni.

8700_vése_04

– Voltak szép sikereim ifjú koromban – mondta a lövéshez felkészülő fiatalnak, majd ki is védte a rúgást.
– VB-re vele! – hangzott Kutschera elismerése.
Elköszöntek, majd továbbindultak a régi temetőbe, hogy megkeressék a Véssey családi kriptát. Ismét méretes fűben haladtak a céljuk felé.
– Nézd, milyen szépen megmunkált síremlékek, többön versrészlet is van! – kiáltotta lelkesen Móricz.
Ám a Véssey kripta kifosztva várta őket.
– A rombolás embertelensége a halottakat sem becsüli – mondta Móricz, miközben felmászott a kripta tetejére.

8700_vése_06

– Kinek is állították ezt a szép emléket? – kérdezte Kutschera miközben egy rovart próbált lemakrózni.

8700_vése_08

– Vései Véssey Ferenc részére állíttatta a felesége és a gyerekei. Olvasd csak! – mutatta Móricz.
“Ha majd porunk poroddal egyesül
Lelkünk dicsőbb lelkeddel frigyesül
S az Úr nyugalma lesz velünk
Csak ott, csak ott lesz nyughelyünk.”
– szólt az idézet, amelyet talán legutoljára Rádics Márta olvasott el, miközben a Vésseyekkel rokon Lehnerek nyomában járt. Kutschera körbefotózta az 1858-ban készült késő klasszicista stílusú kőemléket, majd visszamentek a kocsihoz, hogy a jól megérdemelt kávét magukhoz vegyék.

8700_vése_07

A Patkó Presszó a település „szíve” ezt hamar megállapították, hiszen itt áll meg a busz, itt a hősi emlékmű, a munkások itt ejtőznek borocska mellett.
– Akkor vegyük elő az ellenőrt? – kérdezte Móricz, majd határozott léptekkel, egy kötegnyi Vésseyvel elindult a presszó felé. A kellemes atmoszférájú italozóban a pultos lány rutinosan készítette a kávét, majd szervírozta az üdítőt. Amikor a 700 forintot meghallották a kalandorok, mindjárt kedves sörözőjükre gondoltak, ahol ennyi minden nem jött volna ki a pénzből.
Kint a kerthelyiségben a napon, vagy az árnyékban virágoztak a szóvirágok, szépen hajtottak a bemondás dudvái. „Nem akarok oroszul énekelni, mert tudok németül is! (…) Levegőt kapott a pálinkás poharam. (…) Én is ismerem, de most nagyképű!” – hallgatták a kalandorok a mondatokat és boldog elégedettséggel vették tudomásul, hogy „Él még a magyar, áll még Vése büszke vára…”.
Igazán jól körbe lehet nézni a központból. Ott az evangélikus templom és a parókia, melynek legalább 100-150 éves falai vannak. Ott az alpakka tanya, ahol a nyugati betelepülők szeretnék felpörgetni a helyi gazdaságot, egy 1888-ban épült házikó árnyékában. Ott van a falusi tó partján a kovács műhely és a kis „múzeum”. Ám a legimpozánsabb és legkedvesebb épületük a korábban is keresett Hencz féle kúria, amelyet Hencz Jenőné Dessewffy Emília építtetett Csomós Gergellyel 1925-ben.

8700_vése_09

– Lássuk mi készül itt! – adta ki az utasítást Móricz, majd lefékeztek az épület előtti parkolóban. A felújítás alatt álló épületet legutóbb 2013-ban fotózták le, akkor lakatlan volt, pusztult. Most újul, hatalmas sitt halmok közepette.
A szemben lakó nénitől megtudták, hogy szlovák a legújabb tulajdonos, panzió és medence lesz itt, talán még csúszda is.
– Nem lehet tudni, hova vezet ez – zárta a gondolatot, miközben Móricz a fűben kaparászott egy műkő labdadíszt.

8700_vése_10

– Ez biztos valamikor az épületet díszítette, itt vergődik az út szélén. Vigyük haza! – mondta Kutscherának. Nem vitték, ahogy az udvaron hányódó lehetséges Hikman Béla féle korlátot sem.
Búcsúztak Vésétől, ahova még visszatérnek, hiszen a kalandok sora, mint az útszéli elveszett patkó, vagy a kiszervírozott kávé még rájuk vár a marcali járásban és azon túl is. Vései alpakkát minden háztartásba!

8700_vése_11

Írta: Móricz
Fényképezte: Kutschera