Négyszögletű, Balatonos, lángosos, kerek erdő, meg fürdőnadrág 

8700_ezresek_02

Megvagyunk ám! Nem tűntünk el! A bágyasztó, liftező időjárás, a fészeképítés és a rendezvényfotózás-cunami ült a vállunkra. De jött a nemzetközi színész, Örömfi és hívó szavára nyakunkba vettük a kedvet, nyomába szegődtünk az Imre Sándor Szeretetszínház vándorkompániájának.

8700_ezresek_03
Fékezett az autó a ház előtt, majd a Proton sebesen repült a balatonberényi strandra, ahol barátaink Lázár Ervin Négyszögletű kerek erdejét adták elő a gatyában és törülközőben heverésző nyaralóknak. A Protonnal érkező kis csapat örömmel üdvözölte a vízből Poseidonként érkező színész barátot, aki a balatonberényi önkormányzat hívásának tett eleget a neveltjeivel. Kutschera megszomjazott, Móricz hosszúlépésre vágyott, Kng pedig velük tartott. A Muskátli Büfé tűnt a legközelebbi választásnak, ahol az előszezon végi főszezont nyitó munkatempó és ár-érték arány anomáliáival találkoztak. A serénynek látszó, ám ólmos gyorsasággal üzemelő büfében hamar szervírozták a hűsítő italt: 20 perc alatt. Móricz szentimentális monológban merengett az üdvösen olcsó és gyorsan készülő, egészévben működő Egységek előnyeiről.
– Lángos 350-ért, szalvétával 450! – humorizált Kutschera, majd pénztárcaszaggató fonyódi élményeiről mesélt. – Cigánypecsenye hússal, szalonnával 1050, csak szalonna 1150! – olvasta félre az ételajánlatot Móricz, majd a nagymamája több mint félévszázados tudásáról elmélkedett.

8700_ezresek_01

Viszont a balatoni strand, a víz és az Északi-part panorámája kárpótolta a csapat tagjait. Az előadásra szép számmal gyűlt össze a közönség, „az árnyékom egy fűz” alatt, amint egy dalos torkú énekes, az elmúlt hetekben előadott. A „tűnő ezresek” ellenére kellemes volt a kirándulás, a színész palánták Örömfi lelkes játékával, szép élményekkel gazdagították a nyaralókat. Kutschera és Kng elkészítették még az ámulatba ejtő, zsáner Naplementés képet, majd a Proton felé vették az irányt. Várta őket a kéthelyi borkatedrális, ahol a rendezvény fotós cunami egyik újabb hulláma csapott le. Ahoj Balaton! Ahoj 8700!

Írta: Móricz

Fényképezte: Móricz és Kutschera