A Marcali Múzeum időszaki kiállítása

8700_hikman_01
A Marcali Múzeum és Hikman Béla unokái – Szabó Béla, Szabó Miklós – valamint a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény együttműködésének eredménye, hogy Balatonmáriafürdő és Marcali után immár harmadik helyszínen, Budapesten mutatkozik be Hikman Béla műlakatos öröksége és Szabó Béla festészete.

A képzőművészeti és iparművészeti kiállítás nagyszerű környezetben található, a Ráday utcában, egy Károlyi palotában, néhány lépésre a „Kisképző”, vagyis a Képzőművészeti Szakközépiskola épületétől, valamint Hikman Béla budapesti lakásától és üzletétől (Ráday utca 54.). A tárlatban helyet kaptak Hikman Béla ferencvárosi életének emlékei, a család által megőrzött lakberendezési tárgyak mellett a testvére, Hikman Viktor könyvkötőmester munkásságát bemutató tárgyak is. A Hikman iparművészeti örökséget mintegy keretbe foglalja Szabó Béla festészeti munkásságának a kiállított alkotásai.

8700_hikman_02
A XX. század elején hatalmas építkezések folytak Budapesten, így a fiatal Hikman Béla is ott kereste a szerencséjét. Mivel jó inasnak bizonyult Marcaliban, Kőszeghy lakatosmesternél, ezért felvették az Iparrajz Iskolába, ahol tovább fejlesztette a tudását, 12 szakágból tett eredményes vizsgát. Az épülő Parlament lakatos munkái is viselik a keze nyomát, mivel a korszak leghíresebb műlakatos vállalkozójának, Jungfer Gyulának dolgozott. Amikor önállósította magát, akkor a Ráday, később pedig a Ferenc körúton nyitott üzletet. Népszerű galvaóplasztikákat és lakberendezési tárgyakat készített. 1922-ben visszaköltözött Marcaliba, majd egy évtized alatt sikeres műlakatos vállalkozást épített fel. A Csomós Gergely által kivitelezett lakóházában üzlete, korszerű műhelye is volt az akkori Erzsébet, ma Petőfi utcában. Az épület ékessége ma is az 1930-ban elkészült különleges sárkányos cégér.

8700_hikman_03
Újra megjelent a kiállításhoz kapcsolódó Huszár Mihály: A sárkányos cégér alatt. Életrajzok a Hikman-Szabó család történetéből című kiadvány is, amely kapható lesz a Marcali Múzeumban.
Aki teheti látogasson el Budapestre és csodálja meg a tárlatot!
A sárkányos cégér alatt című időszaki kiállítás 2014. március 22-ig tekinthető meg Ferencvárosban.

A kiállítás megnyitó 5:47-től kezdődik.

Írta: Móricz