HELYTÖRTÉNET

8700_henrik

A piros hosszú, jóféle kéthelyi borból készült. Öcsi bácsi szépen tele is töltötte, szinte színéig a poharat. A hazafelé vezető úton, a régi Baglas vendéglő söntése alkalmas helynek tűnt egy-két piros hosszú bevitelére. Kint zúgott a „nagy kereszteződés” forgalma, csikorogtak a kamionfékek, kanyarodtak az autókerekek. Az esti szürkületben, már-már sötétben, csak a villanyrendőr, meg az ostorlámpa pislogott rendesen. Indulni kell, cihelődni. Az út tovább vezet, át a Kátyó hídján, a patakban a víz megfagyva ideiglenesen, csobog picit a vasbolt felé csendesen.

A bolt kéményéből száll a füst, amely már jó 173 éve is szállt, minden télen, régebben egész évben. Jeles szülötte, lakója volt ennek a háznak Marczali Henrik, akinek emléktábláját egy jó kezű kőfaragó mester 1986-ban elkészítette. Érdekes emlékezni, hogy itt a kis patak partján ahol 1840-től állt már a zsinagóga, körülbelül ott ahol ma a vasbolt parkolója és az üzlet első fele található, mily nagyszerű család lakott itt. Morgensternék, kiknek fiából a korszakalkotó történész lett. Felvillan egy szép régi képeslap 1901 tájáról, amelyen még áll a templom. A szülőház ma is meg van, egészben. Itt élt és alkotott Morgenstern Mihály rabbi, akiről fia Henrik szeretettel emlékezett meg Emlékeim című önéletírásában. Máshol azt írják róla: „Marczali Henrik lelkialkatát, egyéniségét, kialakulását nem lehet megérteni anélkül, hogy legalább atyja emlékét fel ne idézzük. Morgenstern Mihály élete lélektani szempontból – Marczali ezt sűrűn hangsúlyozta – érdekesebb a fiáénál. Roppant változások hordozója, évek alatt szinte évszázadokat élt. A pozsonyi jesiva növendéke, mikor hozzájut Schiller munkáihoz, majd többek között Platón német fordításához. Új világ nyílik meg előtte, felfedezi, hogy Európában van s emez új világrészeknek éppen abban a szegletében, hol némelyek történetesen magyarul beszélnek.” 1852-től 36 éven át volt közössége vezetője, s a megbecsültsége országos hírűvé tette, elsők között kezdett magyarul tanítani, „igét hirdetni”.
Ha meglennének a ház ablakai, akkor visszatekintve az időben látnánk, amint apa és fia együtt tanul. Pislákoló lámpánál, magyarul, németül, latinul és természetesen héberül beszélgetnek. „Szinte magától értetődik, hogy első tanítója ugyancsak édesapja volt. Alapjában autokrata természet, de bölcs pedagógus is. Fia hajlamait nem igyekezett befolyásolni. Szisszenés nélkül tűrte, mikor a gyermek kijelentette, hogy a Talmud helyett inkább latin nyelvet tanulna. Az első olvasmányt természetesen az apa választotta meg. Együtt ültek neki a Vulgata ószövetségi részének s Marczali deáktudományának nyilván nem ártott, hogy Szent Jeromos nemes veretű latinságán nevelkedett. Egyik másik sorsdöntő választás ellen sem esett szülői részről semmiféle kifogás. Atyja csak örült, mikor látta, hogy fiát elsősorban történelmi olvasmányok kötik le…” Nagyszerű ház volt ez, a tanulás háza, melyben lassan 80-90 éve bolt üzemel. Régi mese ez is, visszatérünk rá.
De haladjunk tovább, mert hosszú a Kaposvári utca, ködbe is veszik a vége, lesz még idő a gyaloglás közben, a sötétben, a múlt pislákoló fényeit felidézni. Marcali utolsó, de minőségében nem utolsó „vendéglátójában” szintén piros a hosszú és kéthelyi, mintegy keretet adva a gyaloglásnak. Otthon pedig a jó melegben, kellemes lámpafénynél a gyalogos, Vámbéry Ármin mellé szegődik társul, aki Morgenstern Mihállyal egy időben éppen Ázsia közepe felé igyekezett.

Írta: Móricz