A mindennapok hőse

Gida-mesék

8700_superman

A Mindennapok hőse hajnalban felkel, megmozdítja fájó tagjait, agya kiadja a parancsot: “Kelj fel! Csörgött az óra! Menni kell dolgozni!” Megszokott mozdulattal eltéblábol a kétbetűs helyig, majd könnyebben, de mégis súlyos teherrel lelkében kitekint, milyen az idő. A’ szerint öltözik. Elkészíti a kajás motyót, s elkezd reménykedni: “Talán ma más lesz! Talán ma kevesebbet hibázik! Talán jobban értékelik a munkáját, hisz akkor, jobb szívvel megy a munka, s a hibaszázalék is csökken! Talán! Talán…,esetleg!”

Munkahelyre érkezéskor, egy-két megszokott arc, hasonló gondolatokkal, érzelmekkel, olykor eszmefuttatás egymás között, s máris könnyebb a lelki teher. Ott a gépsor, egyhangú a munka. Jönnek-mennek a gondolatok a fejben: “Miért csinálom én ezt? Erre vágyom, valóban? Ennyi lennék? Egy gép mellett álló gép szövetekkel, szervekkel? Ott a Józsi, aki elmondta már százszor, élteti ez a munka! De engem nem! Irigykedek rá, meg kell hagyni! Boldog, mert szeretni ezt az üzemszagot! Én már nem. Nekem nem jó! ÁÁÁ! Megint egy elcseszett anyag! Selejt. Ilyen lennék Én is!? Hálló! Hall valaki, nagyvilág?! Én mást szeretnék!”

5 perc szünet, cigiznek, mellékhelyiséget járják felváltva, majd irány a gépsor. Egy-két selejtes anyag után ismét gondolatözön: “Már megint! Itt van! Selejt, selejt! Utálom Magam! Miért van ez? Hogy van az, hogy másoknak sikerül, Nekem nem? Istenem! Mit vétettem!?” Gondolat el, csak a munka, a léleknek könnyebb, már-már megbékélés, amikor sikoly rohan át a termen! Valaki odapréselte a kezét a géppel. Riadalom, zsongás, alapzajként suttogás szalad a gépsor hangja mellett, mentő, ellátás, aztán szünet. Ebéd, végre! A nap eseményének kitárgyalása, pár perc alatt.
Újra a gépnél. “Hú de jó! Nem velem történt! Eltelt két óra, s nincs selejtem! Talán jót tett, hogy történt a baleset? Nem értem én ezt! Milyen vagyok? Más kára éltet?
Fúúú! De undorító! Mind e mellett tényleg jobban megy a meló! Már vége a műszaknak és nincs selejtem! De jóóó!”
Meló vége, irány haza. Az úton gyalogolva betekint a Mindennapok hőse az udvarokba, s lát ezt-azt: ki a virágoskertjét rendezi, ki füvet nyír, van aki sietve zárja a kaput a munkából érkezéskor, itt labda csattan,ott kutya ugat. Irány a bolt, vásárlás, aztán haza. A Mindennapok hőse leejti zuhanva testét a székre: “Végre itthon! Kis csend! Nincs gépzaj, nincs selejt, nincs baleset, nincs ugráltatás, csak a lakás és én vagyok. Kicsit jó így!”
Kis főzőcske, kis mosogatás, nagy fáradtság, sötétlik, fürdés, fekvés, tévézés, s a Mindennapok hőse pihen. Közben a remény száll ide-oda, hogy talán holnap jobb lesz! Talán…! Álmában még rúg egyet-kettőt, mind aki terhétől szabadulna, s álmodik egy szebb, jobb jövőt. Kis horkantás, nyálcsorgás a nyitott szájból, s a Mindennapok hőse megpihent. A falak vele együtt szuszognak, s csak annyit kérdeznek egymástól: “Te! Vajon mikor jön rá a Mindennapok hőse, hogy mindenki a saját boldogságának a kovácsa?!”
írta: Gida